A falu karácsonyi ünnepsége
21-én, az utolsó ovinapon fél egyre menni kellett a gyerekekért a falu központjába, ugyanis oda mentek a csoporttal, és most így kapták meg a szokásos csomagot. Nem nagy szám, egy kis mogyoró, kuki, csipsz, szaloncukor, de roppant élvezik.
Viszont idén ezzel egybekötve volt a karácsonyi segély csomag osztása is. Valami érdekes módon, se nagycsaládosok, se rászorulók nem vagyunk, de mégis kapunk. Egyszer volt egy olyan, hogy sokan nem vették át a csomagot, és megkérdezték, hogy elfogadnám-e, elfogadtam, és azóta mindig kapunk. Ciki, nem ciki, én meg átveszem. Sose árt a liszt, tészta, konzerv borsó, meg mikor mi.
Most dobozos tej volt a segély, meg száraztészta. És ezek mellé frissen üstben főtt babgulyást is osztottak. Én meg sorba álltam. Bár ne tettem volna, nem ért annyit az egész! Nagyon hideg volt. Eleinte nem is éreztük, de a másfél óra várakozás azért már éreztette hatását! Beleütött úgy a hideg a lábamba, hogy itthon a meleg szobában teleszaladt könnyel a szemem, mikor kezdett kiengedni.
Másnap délutánra meg is lett az eredménye, az egész család letaknyosodott. Hála az égnek, hogy onnantól kezdve nem volt orvos, csak Orosházára az ügyeletre mehettünk volna. De az ügyeleten meg sima megfázással, még ha gyereket viszünk is, majdhogynem elhajtanak... Így elkezdtem adni nekik, amit itthon találtam: lándzsás útifű és ipekakuána, éjszakára köhögéscsillapító meg baby luuf balzsam. Aztán ünnep után lehet menni a doktornőhöz... Remélem, nem lesz semmi komolyabb
