1

Egy kis vidámság, by Alziza!

gabella , 2008.02.20. 11:19
Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Ő minden nap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette volna, ha a felesége is megtudná, mi  mindenen megy keresztül nap mint nap, ezért egy este így imádkozott: "Mindenható  Atyám! Minden nap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok, miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi mindenen megyek keresztül, ezért kérlek Uram, add, hogy egy napra testet cserélhessünk. Amen."

És Isten az ő végtelen szeretetében meghallgatta a férfi kérését, és a férfi másnap reggel már női testben ébredt.

Felkelt, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerekeket, kikészítette az aznapi ruhájukat, reggelit adott nekik, becsomagolta a tízóraijukat, elvitte őket az iskolába, hazament, összeszedte a vegytisztítóba való holmikat, és elvitte, megállt a banknál is, pénzt vett fel, elment bevásárolni, kifizette a számlákat, és rendezte a csekk-könyvet
is. Kicserélte a macskaalmot, és megfürdette a kutyát. Ekkor már délután egy óra volt, és igyekeznie kellett, hogy be tudjon ágyazni, hogy rendet rakjon, porszívózzon, és még a konyhát is felseperje és felmossa. És már rohanhatott az iskolába a gyerekek elé, akik hazafelé még vitatkoztak is vele egy sort.

Kitett egy kis sütit meg tejet, és rávette a gyerekeket, hogy írják meg a leckéjüket és tanuljanak. Ezután felállította a vasalódeszkát, és tévét is nézett, miközben vasalta a ruhákat. Fél ötkor nekiállt krumplit pucolni, és zöldséget mosni, hogy egy kis vacsorára szánt salátát készítsen. Kisütötte a húst, és egy kis zöldbabot is párolt mellé, férje kedvencét. Vacsora után kitakarította a konyhát, beindította a mosogatógépet, majd elrakta a tiszta edényeket, megfürdette a gyerekeket, és ágyba dugta őket. 9-re már nagyon fáradt volt, és bár a napi munkával még nem végzett, úgy döntött: ő is bebújik az ágyba, ahol még elvárták tőle, hogy szeretkezzen, és ő ezt panasz nélkül meg is tette.
Másnap reggel, amikor felébredt, azonnal letérdelt az ágya mellé, és igy imádkozott:
Mennyei Atyám! Nem tudom, mire számítottam. Belátom, hiba volt, hogy irigykedtem a feleségemre, mert képes egész nap otthon lenni. Kérlek Uram, nagyon kérlek, csináljuk vissza a cserét!

És Isten az ő végtelen bölcsességével ezt felelte: "Fiam, látom, tanultál a leckéből, és ezért boldogan cserélem vissza a dolgokat abba a formába, amiben eredetileg is voltak. De kilenc hónapot várnod kell még. Tegnap este ugyanis teherbe estél...!"

 

Bennem...

gabella , 2008.01.24. 11:44
Ezt olvastam  ma, sajnos jellemző...

1. Európában van egy ország;
2. Ebben az országban van egy város;
3. Ebben a városban van egy ház;
4. Ebben a házban van egy kislány;
5. Ennek a kislánynak:
- bezárták az iskoláját,
- Az anyukáját kirúgták a munkahelyéről,
- Az apukáját leszázalékolták,
- Nagymamája súlyosan beteg, éveken belül el is végzik az operációt,
- A közeli kórházat megszüntették,
- A városba vezető vasútat felszámolták...

Melyik országban él a kislány???

 

12. fog

gabella , 2008.01.16. 11:58
Legutóbb írtam, hogy Mesinek 11 foga van. Na aznap este derült ki, hogy megvan a 12. is. Ezzel se nyűglődött szerencsére. Így tehát alul is 4 metszőfoga van, vagyis lesz nemsokára, pedig már kezdtem azt hinni, hogy 3 marad.

Tegnap délutánra az egész család lebetegedett. Orrfolyás az általános, Mesi köhög is egy picit, nekem a szemem könnyezik, Lacinak a dereka fáj. Reméljük, nem leszünk influenzásak.

Ma betoppant anyu, hozott Meskének egy cuki kis csizmát, azóta is abban ökörködik. Tiszta vicces a csaj.

 
5

Kötéseim

gabella , 2008.01.15. 12:46

Szóval megmutatom már itt is, hogy mi az, amihez értek! A két zöld pulcsi meg a sárga a Mesikéé, sapikkal együtt. A kék garbót magamnak gyártottam, 2006. karácsonya környékén. A piros a kedvencem, és erre vagyok a legbüszkébb, mert nem egyszerű a csavart meg mindenféle mintákat megcsinálni, de szerintem szép lett. Még 18 évesen kötöttem. A tornyos (Bizánc néven futott a minta) szintén akkor készült, bár ennek egy részét még anyu csinálta, de volt egy teljesen saját, ugyanilyen mintával csak lila-fehérben, viszont azt már ronggyá használtam, és már nincs meg. Békéscsabán tanultam akkoriban, az ottani csapat színe pedig lila-fehér volt, ezért menő voltam benne. Viszont ennek a ciklámenesnek is nagyobbik részét én csináltam. Van még pár gyártmányom, de ezek a jobbak.

Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek a kötések dícséretét, ha már itt tartunk,

szívesen kötök rendelésre is, ha gondoljátok! De kizárólag gyerek méretben!


Ez már rendelésre készült, eredetileg Noéminek, de Petrára lett jó!
A  hozzá való sapszi:

Címkék: sapka pulóver kötés

 
3

20 hónaposan

gabella , 2008.01.14. 12:00

 

Meske 20 hónapos!

El se hiszem! Már csak 4 hónap, és 2 éves! Komoly, és nagyon határozott akaratú csajszi, gyakran kiprovokálja, hogy Lackó bántsa, de gyakran ok nélkül is elkezd ordítani, és büszke magára, hogy Lackót szidjuk össze. Így általában már mindkettőjükre rászólunk, jobb a békesség. Lackó egyébként magától is szokta bántani, sajnos.
 

Ügyesen tud inni pohárból, szívószállal, meg anélkül is, de a biztonság kedvéért még az aventes csőrös az általános, mert az nem folyik ki, ugyanis nem szokta még meg, hogy a rendes poharat ha felborítja, akkor ott ázik minden. Kanállal egyre ügyesebben eszi a folyékony dolgokat is, a joghurt, főzelék már jól megy, a leves is alakul. Villával is egész jól boldogul, bár sokszor még a kezével szúrja rá a falatot.

Egyre több szót használ már: ami eddig is ment: baba, cica, vava, néni, enni, inni, apa, anya, pápá, mama, hápá (háp-háp), pipi, apü (autó), bápű (bácsi), papu (papucs), papi (papír), popó, kaka, blá (büdös valami), kuku (kukucs), bábu (lába), háó (helló), Akkó (Lackó).

Újabbak: tácci (tessék), íííííí ni (így ni), Memi (Mesi), kapka (sapka), kappa (kabát), pici (cipő, csizma), áké (egér), kuki (kukurikú, köldök, kuka), eme (elment), ebú (elbújt), mi, emmi (ez  mi?), tecci (tej, tea), építi (építeni, építem). Néha már kis mondatok is sikerednek, pl. mikor beültetem az etetőszékbe, mondja: apaaaaaa enniiiiiiiiiiiiiiiii, vagy ha kockákkal épít: építi Memi, íííí ni! Vagy Memi blá kaka. Apa eme. Haó apa.

Rengeteg dolgot még ezen felül is megért. Kiviszi a szemetet a kukába, kifújja az orrát (úgy ahogy), összepakol, szintén csak mértékkel.

Viszont leszokott a köztünk meg a babakocsiban való alvásról, ebben az évben még az összes délutáni és esti alvásnál a helyén aludt el, minimális sírást produkálva. Az éjszakát átalussza, napközben is alszik 2-3 órát. Panaszra ezügyben nincs is okom. Szerencsére még kényelmesen elfér a kiságyban, és amilyen örökmozgó, nem is lenne jó heverőre költöztetni. Kiesni a rácsos ágyból még nem tud, szerencsére elég magas a rács, ő meg még  nem jött rá, hogy fel tudná magát húzni. Remélem, nem is jön rá, nem az a felmászós típus, max. a fotelra, kanapéra mászik fel, máshova nem.

11 foga van, úgyhogy még van rá esély, hogy lesznek átvirrasztott éjszakák, bár az eddigiek elég könnyen kibújtak.

Futni még nem tud, de nagyon gyorsan kapkodja a lábait. Táncolni továbbra is imád, és ha szól a zene, néha elkezd lálálázni is, bár ez nem túl gyakori. Lépcsőn nem igazán tud felmenni, igaz, nálunk nincs is lépcső. Így mikor lépcsővel találkozunk, egyelőre inkább segítek neki. Főleg, hogy a nagy téli cuccban nem is olyan biztosan tud mozogni.

Kezet mosni, törölni nagyon szeret és tud is. Vetkőzni is tud, szerencsére csak akkor csinálja, ha megyünk fürdeni, vagy pelust cserélünk. A bilire nem ül rá, eddig csak 1x ült rá, akkor is ruhástól. Ha pisilni, kakilni kell, előre nem jelzi, de ha kakis, akkor már néha szól, hoz pelust.

Szeret segíteni, van mosogatós játéka is. Porszívót tologatja, söprögetésnél odatartja a lapátot. Zoknikat kiteregeti. Eteti, itatja az állatokat, táncoltatja is őket, és adnak egymásnak puszit. Labdát ügyesen tud dobni, rúgni. Firkálni imád, de folyton hozza nekem, hogy cicát rajzoljak. Ha nincs bajsza, mutatja, hogy azt is kell.

 

 

A www.babaszoba.hu szerint:

19-21 hónapos. Totyogó vagy már szaladó, azaz megtanul futni, bár még nem tökéletesen. Magától felmegy a lépcsőn, de lefelé még segítségre van szüksége. Egyedül megmossa és megtörli a kezét, szinte teljesen egyedül vetkőzik, bár a gombokkal még nem boldogul.

Megpróbál segíteni a házimunkában: porszívózik, söpör, tereget. A játékában megjelenik az utánzás: ír, főz, vasal. Egyre jobban érdekli a többi gyerek, szívesen van a közelükben, már képes játszani velük, de még osztozkodni nem tud.

Kezdi felismerni, ha valami eltér a szabályostól, például, ha a rajzon a babának nincs feje. Ezzel egy időben saját szokásokat alakít ki. Ragaszkodik például ahhoz, hogy mindig ugyanabból a bögréből kapja a tejet, hogy mindig ugyanazon a párnán aludjon, stb.. Fontos a rendszeres napirend kialakítása, lehetőleg ugyanabban az időben legyen az étkezés, a séta, a játék, a fürdés. Nem kell hozzá mereven ragaszkodni, de legyen állandóság a napjaiban; ez biztonságot ad neki.

Aránylag hosszabb ideig eljátszik egyedül vagy más családtaggal. Kialakul kezdetleges időérzéke, de még nem érzékeli az időtartamot. Ezért, amikor nem a szülővel van, a fél napot ugyanolyan hosszúnak érzi, mintha 2-3 napra bíznánk másra.

Sok kisgyerek agresszív lesz ebben az időszakban: üt, csíp, harap, rugdalózik. Minden harag nélkül le kell csillapítani, és elmagyarázni, hogy ez nem helyes, mert a másiknak fájdalmas lehet.

Ebben az időszakban támad föl a gyermek érdeklődése a nemi szerve iránt, és szívesen játszik vele. Nem szabad dühösnek lenni emiatt, de minden esetben célszerű valamiféle egyéb tevékenység irányába terelni az érdeklődését. Amennyiben nyilvános helyen csinálja, meg kell próbálni megértetni vele, hogy ez semmiképpen sem mások szeme elé való.

 

 

 
2

Lackó megint taknyos...

gabella , 2008.01.14. 10:44
Kész, elegem van! 1 hét ovi után Lackó ismét lebetegedett... Vasárnap reggel már köhögve ébredt, egész nap folyt az orra, kifújni nem bírta, szívtuk volna, de úgy el volt dugulva, hogy nem jött semmi. Így tehát ma reggel nem oviba, hanem doktornénihez mentünk.

Legnagyobb meglepetésemre, a vizsgálat után mondta a doktornő, hogy ez vírus, és erre nem kell antibiotikum! Végre, hogy ilyet is hallok tőle! Így csak c vitamin, orrcsepp, köhögéscsillapító, szükség esetén lázcsillapító, meg az ipekakuána (na, ezt vajon hogy kell írni?)

Ma egyébként még valahogy el akartam vinni oviba, mert délután lesz ortopédiai vizsgálat, de Lackókám reggel ahogy kinézett, meg ahogy köhög, nem  mertem megkockáztatni. Visszamenni meg  nem fogunk, mert éppen Mesi alvásidejére esik. Amúgy se lúdtalpas meg gerincferdüléses, edzett kis kölök, és nem is csámpázik. Szóval ezt idén kihagyjuk, hátha lesz jövőre is.

Nekem viszont valami nyugtató kéne, mert mióta felkeltünk, gyakorlatilag folyamatosan hisztizik valamelyik gyerek, összevesznek, vagy csak nyafognak valamiért. Jaj, az agyam!

Inkább rakok még néhány képet:

Nagyon komoly szerkót kötöttem megint, igaz? :)



























































Végül itt a kis család egy kupacban. :)

 
1

Új év, új szokások

gabella , 2008.01.07. 14:19
Szinte hihetetlen, de Mesi már több mint egy hete éjjel is és nappal is a kiságyában alszik el, egyedül! Most mondhatnám, Isten tartsa meg a jó szokását, de mivel nem vagyok vallásos, nem mondom.

2-án voltunk a doktornőnél, és ismét előkerült a téma, hogy Mesi mért nem iszik tejet, pedig egy gyereknek 3 éves koráig napi 4 dl tejet kellene innia (szerinte). Erre másnap Mesi rácuppant a tejivásra! 2 decit simán bevert szívószállal a vacsora mellé, és azóta ezt meg is ismételte  néhányszor. Még a végén tejivóvá válik a lány! Ez se rossz szokás, mit ne mondjak!


Lackó viszont érdekes, ahogy beteg volt, egy éjszaka köztünk aludt, és azóta is minden este hisztit rendez, hogy márpedig ő köztünk akar aludni. Mesi lazán elalszik, ő meg nyafog, és néha Mesi is elkezdi utánozni... Na ezt igazán elfelejthetnék.

Ma vittük (ez túlzás, babakocsiban kapaszkodva rángattuk) Lackót idén először oviba. A mocsok ónos eső! Szegény gyerek amúgy se akart jönni, minden hülyeséget kitalált, de hajthatatlan voltam, oviba menni muszáj! És hát az oviban is minden eszébe jutott, el kellett kísérnem wc-re, nem tudta felakasztani a törölközőt, aztán az ajtóban csak elsírta magát. Óvónéni hiába strapálta magát, hogy ittvan Dénes Zoli is, játszunk a társasjátékkal, ha jók lesztek, elővesszük a trambulint is, sőt ma leszedjük a díszeket a karácsonyfáról, és az összes szaloncukrot megehetitek, csak sírt, és csimpaszkodott a nyakamba. Óvónéni lefejtette, és úgy vitte be a csoportszobába. Remélem, ez egyedi alkalom volt, és nem lesz belőle rendszer! Nagyon sajnáltam szegényt, de most mit tudok csinálni?
Ez még a hétvégén készült:

 
1

B.Ú.É.K. mindenkinek!

gabella , 2007.12.31. 23:59
Minden kedves ismerősömnek, barátomnak, családtagomnak, olvasómnak és mindenki másnak is nagyon boldog, békés, egészségben, szeretetben, sikerekben és gazdagságban bővelkedő 2008-as évet kívánok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ma hirtelen felindulásból elmentünk Haleszba. Már elmúlt dél, mikor odaértünk, nem meglepő, mert a gyerekek mióta szünet van, 10-11-ig aludtak.

A mama épp a kultúrban készült a bulira, és kiderült, 3 nap alatt komoly internet-függő nevelődött belőle! (Üdv a klubban, Doba-mama!)

4 körül elkezdett szakadni a hó, de nem kicsit! Mi olyan fél 6 fele indultunk haza, itthon akkor még nem volt semmi. Mamáéknál a hozzáértők meg is mondták, nem lesz abból a borulásból semmi. Ahhoz képest 9-kor már itt is szakadt, de annyira, hogy óránként egy centi leesett. 10 után ki is mentünk a gyerekekkel szánkózni meg rohangálni a hóba. 11 előtt jöttünk be.

(Szilveszter-éjjel éjfél előtt picivel még a fiúk kimentek, mi Meskével csak pontban éjfélkor, körbepusziltuk egymást, a fiúk még megnézték a tüzijátékokat, utána jöttek be. 1 után aludtunk csak el.)

 

Mégis kaptunk ajándékot!

gabella , 2007.12.28. 19:12
Ma eljött mama hozzánk, megnézte a karácsonyfánkat, és mivel EGYEDÜL NEKI a családból feltűnt, hogy anyuéknál mi a világon semmit nem kaptunk, hozott nekünk ajándékot! Laci kapott egy üveg bort, én meg egy sütinyomó ketyerét, amilyen anyutól kölcsönbe ittvolt, és nagyon kis guszta kekszeket készített vele Laci. Na meg még egy csíkos térdzoknit is kaptam. Annyira jól esett! Ebből is látszik, hogy mennyivel többet ér a szándék, mint az ajándék értéke!

 
1

Karácsony után

gabella , 2007.12.27. 18:15

December 26-án, mivel a gyerekek elég betegek voltak, mégse mentünk Haleszba, inkább Laci elhozta az anyukájákat a három lánnyal együtt. Nem igazá akartak jönni, mert ajándékra nem futotta, de rábeszéltük őket, hogy nem az a lényeg, csak  jöjjenek! És jöttek. Végül tényleg jól telt a 2 nap. A gyerekek mindenesetre nagyon élvezték, hogy nem csak mi ketten voltunk körülöttük. A lázuk már végre elmúlt. 24-25-én Mesi volt lázas, 25-26-án meg Lackó.

Az ünnep után, 27-én reggel meg indultunk is velük a doktornőhöz. Kaptak gyógyszert mindketten, remélhetőleg hamar helyrejönnek tőle.

Címkék: gyerekfotók

 
1

Szenteste képekben

gabella , 2007.12.24. 21:04 · 1 trackback

Címkék: gyerekfotók

 

70 év

gabella , 2007.12.24. 18:34

Nem, nem én lettem 70 éves, hanem a drága nagyanyám!
Vagyis december 26-án van igazából a szülinapja, de a meglepetést 24-ére hoztuk össze neki. Még Anna-napkor kitaláltuk, hogy kellene neki egy meglepetés szülinapi "bulit" szervezni, mert ha otthon köszöntjük fel, akkor csak süt, főz, készül, idegeskedik, a család hatszor összebalhézik, éppen ahogy Anna-napkor. Szóval jött az ötlet, hogy anyuéknál, Éva-napnak álcázva összejön a család, rendelünk sülteket, tortát, viszünk innivalót, és nagy kollektíven összedobunk mindent, így anyagilag se lesz megterhelő. Pont így lett. Kriszti a megmaradt melegétel utalványaiból rendelt a konyhán egy nagy halom sültet, mi megrendeltük a fényképes tortát, anyu készítette a salátákat, köreteket, a sütiket is megvette, Hugi meg Ádám pedig az itókákat állta.

Ebédre mentünk, még előtte Szénásra a tortáért. Mikor mamáék odaértek, Lackó így köszöntötte: Szia Mama, neked van tortád! Még jó, hogy mama nem igazán fogta fel, mit is mondott neki. Leültek, akkor gyorsan bementünk a tortán a gyertyákat meg a tüzijátékot meggyújtani, vicces volt, mert a tüzijátékon már a papír is égett, de nem akart beindulni. Akkor jött az ész, Laci, és mondta, hogy ez nem az a fajta, amit meg kell előbb fordítani? Hihi, de az volt! Így már elsőre sikerült.

Mama nagyon meghatódott, tényleg nem számított rá, hogy meglepjük. Anyu kicsit kiakadt, rossz volt neki így látni, mert bár egy örökmozgó, magát soha el nem hagyó nagymama, de most ahogy ott ült, és szipogott, látszott, hogy már nem fiatal.

De mindannyian jól éreztük magunkat! Ottvolt a két lánya, anyu barátja, az 5 unoka, ebből ketten a párjukkal, és persze a két dédunoka is ottvolt. Szép volt.

Lackó alig bírta kivárni, hogy ebéd után végre felszelje mama a tortát, csendben ült az asztalnál, és vagy ezerszer elmondta, hogy mikor lesz már végre torta? :)

Ekkor már Mesi békésen szunyókált a babakocsijában, a köszöntésnél még ébren volt, ebéd után viszont leraktam, mert nyűgös volt, így a tortázásból kimaradt.

Aztán jött a karácsonyos rész, amit már egyáltalán nem élveztem. Nagyon hülyén jött ki az egész. De erről majd egy másik bejegyzésben.

Címkék: mindennapok

 

A falu karácsonyi ünnepsége

gabella , 2007.12.23. 19:07

21-én, az utolsó ovinapon fél egyre menni kellett a gyerekekért a falu központjába, ugyanis oda mentek a csoporttal, és most így kapták meg a szokásos csomagot. Nem nagy szám, egy  kis mogyoró, kuki, csipsz, szaloncukor, de roppant élvezik.

Viszont idén ezzel egybekötve volt a karácsonyi segély csomag osztása is. Valami érdekes módon, se nagycsaládosok, se rászorulók nem vagyunk, de mégis kapunk. Egyszer volt egy olyan, hogy sokan nem vették át a csomagot, és megkérdezték, hogy elfogadnám-e, elfogadtam, és azóta mindig kapunk. Ciki, nem ciki, én meg átveszem. Sose árt a liszt, tészta, konzerv borsó, meg mikor mi.

Most dobozos tej volt a segély, meg száraztészta. És ezek mellé frissen üstben főtt babgulyást is osztottak. Én meg sorba álltam. Bár ne tettem volna, nem ért annyit az egész! Nagyon hideg volt. Eleinte nem is éreztük, de a másfél óra várakozás azért már éreztette hatását! Beleütött úgy a hideg a lábamba, hogy itthon a meleg szobában teleszaladt könnyel a szemem, mikor kezdett kiengedni.

Másnap délutánra meg is  lett az eredménye, az egész család letaknyosodott. Hála az égnek, hogy onnantól kezdve nem volt orvos, csak Orosházára az ügyeletre mehettünk volna. De az ügyeleten meg sima megfázással, még ha gyereket viszünk is, majdhogynem elhajtanak... Így elkezdtem adni nekik, amit itthon találtam: lándzsás útifű és ipekakuána, éjszakára köhögéscsillapító meg baby luuf balzsam. Aztán ünnep után lehet menni a doktornőhöz... Remélem, nem lesz semmi komolyabb

Címkék: mindennapok

 
1

Kis baleset

gabella , 2007.12.20. 19:32

Ma este még sütöttünk, mikor vittem a gyerekeket fürdeni. Megnyitottam a csapot, és pont csipogott az óra, hogy tepsicsere. Gyorsan megoldottam, kb. 20 másodperc alatt, viszont addigra már Lackó kiabált is, hogy Mesi beleesett a kádba. Bementem, mit mentem, rohantam, egyébként is valami 5 m-re voltam tőlük, és Mesi nem ordított, riadt arccal nézett rám, ahogy ruhástól ült a vízben. Gondolom, hogy beütötte a fejét, de csak hüppögött picit, nem sírt igazán. Nagyon megijedtem, ahogy elképzeltem, hogy esett be. Alacsonyan van a kád, ha nekidől, lazán fel tudja magát nyomni, ahogy a kanapéra meg az asztalra is fel tud hasalni. Szóval a feje biztos koppant, Lackó is mondta, de nem tudta elmondani, pontosan hogy is volt. De hogy gyors voltam, az is jelzi, hogy a harisnyája nem is ázott át mindenhol. Nem semmi volt! Én meg még fél óra múlva is sík ideg voltam. Bár ahogy Lacinak elmondtam, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, olyan sokkoló és vicces volt egyben az egész.

 
1

Most írok is egy kicsit

gabella , 2007.12.18. 13:42


Mesketém nagyon szeret újabban mesekönyveket nézegetni, tehát nagyon jó ötlet volt a Bookline-os rendelésem karácsonyra.

A cumi alatt nem látszik, de a következőn már igen, hogy milyen szép kis sérülést szerzett. Folyton mutatványozik a székkel (ami a háttérben piroslik), és sikerült neki lefejelni a tévéállványt, "szerencsére csak" az állán és a szája szélén van egy seb, a fogai most is jól vannak.

Éjjel Meskémmel nem tudom, mi volt, de 4 előtt ordítva felébredt, mire átmentem, állt az ágyban, és keservesen sírt. De csak hiszti volt, mert köztünk rögtön elaludt. Reggel is így húzta még, alig akart felébredni. Csak olyan kényelmetlen úgy aludni, hogy köztünk van, mert folyton mászkál, forgolódik, keresztbe fordul...

Reggel kénytelenek voltunk Mesit babakocsiba pakolni, ennyire méltatlankodott miatta. Az van ugyanis, hogy bár van jó sok hó még, tudtam volna húzni őket, de ha Lackó nem ül Meske mögött, akkor ő lepottyan a szánkóról. Ha fentmarad az ülés rajta, akkor meg nem férnek rá ketten. Anyu nem volt otthon, Kriszti dolgozott, Mamát nem akartam hóban elhívni, nehogy elessen miattam, Hugit meg nem is kérdeztem, mert hát valahogy hozzá meg nem volt kedvem. Lackókám gyalogolt ügyesen végig az oviig, jól elfáradt. Egyébként pedig nem engedi újabban, hogy fényképezzem, ezért csak Mesiről van ilyen sok. (Mesi kezében látszik egy picit a kb. 20 éves ütött-kopott nyuszim, ami az egyik kedvence mostanában, és teljesen kiakadtam, mert elvesztettük az oviban. Remélem, megtalálták, mert még a végén meg is siratom!)

Apa ma dolgozik idén utoljára, aztán majd csak január 7-én megy legközelebb! Juhé!!!!!!!!

Címkék: mindennapok gyerekfotók

 

Végre leesett a hó!!!!!!!!!

gabella , 2007.12.17. 10:21 · 1 trackback

































Anyuéknál voltunk vasárnap, és hát a gyerekek "besegítettek" a matek háziba. Az utolsó előtti képen az első változatú pulcsi van, és látszik egy picit, hogy Mesinek levágtuk a frufruját, csak kicsit rövid és görbe lett...

Címkék: gyerekfotók

 

Luca-nap: Babonák?

gabella , 2007.12.13. 10:55
Nem vagyok túl babonás, nem főzök gombócot, nem készítek Luca széket, meg semmi, de rakok ide egy fekete macskát:






























 

Vicces jegyzőkönyvbejegyzések Zitától

gabella , 2007.11.23. 14:11

Kérdések és válaszok bírósági jegyzőkönyvekből:

K: Maga szexuálisan aktív?

V: Nem, én csak ott fekszem.

 

K: Mikor van a születésnapja?

V: Július tizenöt.

K: Melyik évben?

V: Minden évben.

 

K: Ez a myasthenia gravis befolyásolja a memóriáját?

V: Igen.

K: És milyen módon befolyásolja a memóriáját?

V: Nem emlékszem.

K: Szóval elfelejtette. Mégis, tudna egy példát mondani valamiről amit elfelejtett?

 

K: Hány éves a fia amelyik magával lakik?

V: Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan.

K: Hány éve lakik magával?

V: Negyvenöt.

 

K: Tehát mi volt az első dolog amit a férje mondott miután felkelt reggel?

V: Azt mondta: "Hol vagyok, Kati?"

K: És ez miért dühítette fel?

V: Mert az én nevem Zsuzsa.

 

K: Doktor úr, igaz az hogy ha az ember álmában hal meg akkor azt nem tudja meg amíg ki nem reggeledik?

 

K: Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról?

 

K: Szóval a teherbe esése napja augusztus 8?

V: Igen.

K: És maga mit csinált ez alatt az idő alatt?

 

K: Szóval van három gyermeke, igaz?

V: Igaz.

K: Hány fiú?

V: Egy sem.

K: Hány lány?

 

K: Hogy végződött az első házassága?

V: Halállal.

K: Kinek a halálával?

 

K: Tudna egy személyleírást adni az alanyról?

V: Közepes magasságú, szakállas.

K: Nő vagy férfi?

 

K: Tehát azt mondja hogy a lépcső lefelé vezetett a pincébe?

V: Igen.

K: Lehetséges hogy ugyanez a lépcső felfelé is vezetett?

 

K: Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?

V: Minden boncolást hullákon végzek.

 

K: Kérem, hogy minden válasza legyen orális, rendben? Milyen iskolába járt?

V: Orális.

 

K: Emlékszik hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?

V: A boncolás kb. Este 8:30-kor kezdődött.

K: És Kovács úr halott volt ebben az időpontban?

V: Nem, ott ült az asztalon és csodálkozott, hogy miért boncolom.

K: Doktor úr, mielott elkezdte a boncolást, ellenorizte az egyén pulzusát?

V: Nem.

K: Ellenőrizte a vérnyomását?

V: Nem.

K: Ellenőrizte a légzését?

V: Nem.

K: Tehát lehetséges hogy az egyén életben volt amikor elkezdte a boncolást?

V: Nem.

K: Miért olyan biztos ebben, Doktor úr?

V: Mert az egyén agya az asztalomon volt egy üvegtartályban.

K: Mindennek ellenére, mégis lehetséges az hogy az egyén életben volt?

V: Igen, lehetséges hogy az egyén életben volt és ügyvédként praktizált valahol.

...

Címkék: jópofa

 

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása