1

Egy kis vidámság, by Alziza!

gabella , 2008.02.20. 11:19
Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Ő minden nap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette volna, ha a felesége is megtudná, mi  mindenen megy keresztül nap mint nap, ezért egy este így imádkozott: "Mindenható  Atyám! Minden nap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok, miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi mindenen megyek keresztül, ezért kérlek Uram, add, hogy egy napra testet cserélhessünk. Amen."

És Isten az ő végtelen szeretetében meghallgatta a férfi kérését, és a férfi másnap reggel már női testben ébredt.

Felkelt, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerekeket, kikészítette az aznapi ruhájukat, reggelit adott nekik, becsomagolta a tízóraijukat, elvitte őket az iskolába, hazament, összeszedte a vegytisztítóba való holmikat, és elvitte, megállt a banknál is, pénzt vett fel, elment bevásárolni, kifizette a számlákat, és rendezte a csekk-könyvet
is. Kicserélte a macskaalmot, és megfürdette a kutyát. Ekkor már délután egy óra volt, és igyekeznie kellett, hogy be tudjon ágyazni, hogy rendet rakjon, porszívózzon, és még a konyhát is felseperje és felmossa. És már rohanhatott az iskolába a gyerekek elé, akik hazafelé még vitatkoztak is vele egy sort.

Kitett egy kis sütit meg tejet, és rávette a gyerekeket, hogy írják meg a leckéjüket és tanuljanak. Ezután felállította a vasalódeszkát, és tévét is nézett, miközben vasalta a ruhákat. Fél ötkor nekiállt krumplit pucolni, és zöldséget mosni, hogy egy kis vacsorára szánt salátát készítsen. Kisütötte a húst, és egy kis zöldbabot is párolt mellé, férje kedvencét. Vacsora után kitakarította a konyhát, beindította a mosogatógépet, majd elrakta a tiszta edényeket, megfürdette a gyerekeket, és ágyba dugta őket. 9-re már nagyon fáradt volt, és bár a napi munkával még nem végzett, úgy döntött: ő is bebújik az ágyba, ahol még elvárták tőle, hogy szeretkezzen, és ő ezt panasz nélkül meg is tette.
Másnap reggel, amikor felébredt, azonnal letérdelt az ágya mellé, és igy imádkozott:
Mennyei Atyám! Nem tudom, mire számítottam. Belátom, hiba volt, hogy irigykedtem a feleségemre, mert képes egész nap otthon lenni. Kérlek Uram, nagyon kérlek, csináljuk vissza a cserét!

És Isten az ő végtelen bölcsességével ezt felelte: "Fiam, látom, tanultál a leckéből, és ezért boldogan cserélem vissza a dolgokat abba a formába, amiben eredetileg is voltak. De kilenc hónapot várnod kell még. Tegnap este ugyanis teherbe estél...!"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gabella.blog.hu/api/trackback/id/tr21348230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Copyright © 2008 Theme Preview All rights reserved. Theme by Laptop Geek. Blog.hu-ra alkalmazta: a Blog.hu Sablonok a Népkertben.

süti beállítások módosítása